Két év alatt 327 millió forinttal támogatja a kormány az Ökumenikus Segélyszervezetet

kdnp.hu
Forrás: MTI

A kormány két év alatt 327 millió forinttal támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet – derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.

Egy kormányhatározat felszólítja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az igazságügyi miniszterrel együttműködve 2016-ban 109 millió forint, 2017-ben 218 millió forint költségvetési támogatást adjon a segélyszervezetnek.

Az 1991-ben alapított segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Célkitűzései között szerepel, hogy gyors segítséget jutasson el a természeti katasztrófák és emberek okozta krízisek károsultjainak, kitörési pontokat kínáljon a szegénységből mindazok számára, akik maguk is készek tenni a felzárkózásért, valamint az önkéntesség és az adományozás kultúrájának építésével erősítse a társadalmi szolidaritást.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!