Kaposvár adósságállományának legkevesebb a felét átvállalja az állam

Forrás: MTI

Kaposvár 21 milliárd forint adósságának legkevesebb a felét átvállalja az állam – mondta Varga Mihály kedden a somogyi megyeszékhelyen. A kormány képviseletében az adósságrendezésről tárgyaló tárca nélküli miniszter a Szita Károly fideszes polgármesterrel és Gelencsér Attilával, a város és környéke fideszes országgyűlési képviselőjével folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón közölte: reményei szerint Kaposvárral február végéig megállapodnak a konszolidáció konkrét feltételeiről, 2013. június 30-ig pedig át is veszi az állam az adósságot.

"Más településekkel összevetve elmondható, hogy ha nem történt volna ilyen mértékű forráskivonás az önkormányzati szektorban, akkor most Kaposváron nem lenne gond, mert a város fegyelmezett és céltudatos gazdálkodást folytatott" – mondta Varga Mihály.

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy az ország kikerüljön az adósságcsapdából, mert míg 2002-ben 53 százalék, addig 2010-ben már 82 százalék volt az államadósság mértéke a bruttó haza össztermékhez (GDP) viszonyítva.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!