Kemény üzenetet küldtek Pozsonyból a visegrádi négyek

Forrás: MTI

A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia –, valamint Németország továbbra is aktívan be kíván kapcsolódni az Európai Unió keleti partnerségi programjába, s érdekük, hogy politikailag befolyásolják ezt a folyamatot – erősítették meg közös nyilatkozatukban az érintett országok külügyminiszterei, akik Pozsonyban találkoztak.

A miniszterek ismételten megerősítették azt a kötelezettségvállalásukat, hogy aktívan bekapcsolódnak a keleti partnerség programjába, és azt az érdekeltségüket, hogy politikailag alakítsák a folyamatot. Kötelezték magukat arra, hogy folytatják a keleti partnerség varsói csúcstalálkozójának előkészítését, amelyre a lengyel EU-elnökség idején kerül majd sor – olvasható a dokumentumban. „Üzenetünk erős: továbbra is támogatjuk a keleti partnerséget, láthatóbbá és differenciáltabbá akarjuk tenni, mégpedig úgy, hogy aki gyorsabban tudja megvalósítani a reformokat, annak ebből előnye is legyen” – jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter a tanácskozás utáni sajtóértekezleten.

A miniszterek leszögezték: készek átadni az átalakulásban szerzett tapasztalataikat a keleti szomszédoknak. Aláhúzták: az EU és a keleti partnerországok közti kapcsolatok fejlesztésének alapfeltétele az emberi jogok tiszteletben tartása, a jogállam kiépítése, a demokrácia megerősítése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!