Képtelen ötletekkel áll elő az MSZP - Sajtószemle

kdnp.hu

Pénteken Schmitt Pál köztársasági elnök fogadta a parlamenti pártok vezetőit, akikkel az alkotmányozásról egyeztetett. Az egyeztetés után Harrach Péter elmondta: a Fidesz és a KDNP közösen készíti el az új alkotmány tervezetének normaszövegét, és ez kerül majd a parlament elé. A siófoki frakcióülésen a Fidesztől garanciát kaptak arra, hogy a KDNP számára fontos értékek megjelennek majd az alkotmányban.

Mesterházy Attila (MSZP) elmondta: a szocialisták nem legitimálják az alkotmányozás folyamatát, mert károsnak tartják, ezért nem támogatják a "miniszterelnök politikai rendszerváltását". Megerősítette, továbbra is azt gondolják: nincs alkotmányozási kényszer Magyarországon. Szerinte demokráciában nem úgy alkotmányoznak, ahogy most a Fidesz teszi. Harangozó Tamás hozzátette, hogy az MSZP az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájának elején részt vett, azonban egyetlen javaslatát sem vették be az új alkotmány koncepciójába.

A Jobbik részt vesz az alkotmányozási folyamatban, de a végszavazás során valószínűleg nemmel fog szavazni - mondta Balczó Zoltán (Jobbik) az egyeztetés után.

Az LMP szombaton dönt arról, hogy részt vesz-e az alkotmányozásban, de a folyamatból októberben történt kivonulásuk óta sem tisztázódott megnyugtatóan a "kormányfőnek, illetve a kormánynak a viszonya az alkotmányossághoz" – mondta Schiffer András.

Lázár János a siófoki frakcióülés után elmondta: azt javasolják, hogy ne húsvéthétfőn, hanem április 18-án fogadja el az Országgyűlés az új alkotmányt. Kiemelte: legkésőbb március 15-ig a képviselőcsoportok és a független képviselők saját normaszöveget nyújthatnak be. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-412619 )

Harrach Péter szerint a nyitottság, együttműködési szándék és egymás szempontjainak tiszteletben tartása jellemezte a siófoki tanácskozást. A frakcióvezető az MTI-nek elmondta, hogy a Fidesz elfogadta a KDNP alkotmányozással kapcsolatban előterjesztett igényeit, amelyek az alapértékek - az élet, a házasság és a család intézményének - feltétlen tiszteletére és védelmére vonatkoztak, és garanciát kaptak, hogy ezek az alaptörvény végleges szövegében megjelennek. Megerősítette, hogy a frakciószövetség közös normaszöveget nyújt majd be. Harrach Péter elmondása szerint a frakciószövetségi ülésen napirendre került oktatási kérdésekben nyílt, építő jellegű volt a vita. "A KDNP és több fideszes politikus is megerősítette a Hoffmann Rózsa által kidolgozott tervezetben szereplő szempontokat". (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/02/11/16/Nyitott_volt_a_Fidesz_megvalosulnak_a_KDNP_elkepzelesei.aspx )

Az MSZP pénteken kiadott közleménye szerint a „Fidesz és a KDNP huzakodása a készülő alkotmány körül nem úgy zárult, hogy az az állampolgárokat megnyugtathatná.” Lendai Ildikó szerint ha az alkotmányban szerepel az, hogy az élet a fogantatással kezdődik, akkor hiába ígéri meg a Fidesz és a KDNP, hogy nem áll szándékukban szigorítani az abortuszt, az Alkotmánybíróság egy indítvány esetén kénytelen lesz kimutatni az abortusztörvény alkotmányellenességét, de felvethető lesz az esemény utáni tabletták betiltása is. A közlemény emlékeztet arra, hogy a jelenlegi alkotmány szerint a születéssel kezdődik az élet védelme. Ezért az alkotmányozás tétje nemcsak jelképes. „Ezt már megtanulhatták azok az élettársak, akik közösen nevelik esetleg előző házasságukból hozott gyerekeiket, és három gyerek esetén nem vehetnek igénybe ugyanakkora adókedvezményt, mint a hasonló helyzetű házastársak.” (http://mszp.hu/belfold/bovebben/a-szo-elszall-az-alkotmany-marad )

A Fidesz és a KDNP közös frakcióüléséről folyamatosan megjelentek információk a sajtóban, úgy tűnt, mintha a két párt folyamatosan veszekedett volna. Török Gábor blogjában e szokatlan jelenségről ír, három lehetséges magyarázatot adva a dologra: 1. a belső konfliktusokat már nem tudták az ajtók mögött tartani; 2. az újságírók jobb munkát végeztek; 3. „egyszerűen a Fidesz érdekei diktálták azt, hogy kivételesen sebezhetőbbnek és önmarcangolóbbnak mutassa magát a kormányoldal”. (http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/02/11/325_horgasz_a_pacban )

A somogytv.hu Pénzkérdés a gyermek? címmel a frakcióülés kapcsán közölt riportot az abortusz megítéléséről. (http://www.somogytv.hu/cikkek/75623 )

A gondola.hu cikke szerint a „sajtó fölkapta a KDNP és a Fidesz "nézetkülönbségét" - anélkül, hogy magát a "nézetet" ismertette volna...”. A cikk szerint a nyugati világ válságban van, mert „a nyugati ember elveszítette kapcsolatát az Élettel”. Az új alkotmány értelme az lehet, hogy „mi lehetünk az elsők a világon, akik új alapra helyezzük államiságunkat: a nemzet védelmének alapjára, mégpedig az Élet védelmén keresztül. A KDNP ezt szorgalmazza. (…) Ezt pedig csak úgy tudja következetesen deklarálni, ha kimondja a transzcendens perspektívát (Istent), továbbá kimondja a férfi–nő életkapcsolat (házasság) s vele szoros összefüggésben a család (pár és gyermekei) védelmét. Nem jelenti ez sem a más típusú kapcsolatok (élettársi, homoszexuális, alkalmi stb.) üldözését, sem a fogamzásgátlás vagy az abortusz tilalmát, üldözését.” (http://gondola.hu/cikkek/75182-Kisiklatna_a_KDNP_az_alkotmanyozast_.html )

Várkonyi Tibor Népszavában megjelent cikke szerint csak műbalhé volt a frakciók közötti vita. Célja pedig az volt, hogy elterelje a figyelmet, „még ha átmenetileg is arról a kényes pillanatról, amikor már nem szűk alattvalói körben, hanem az ország nyilvánossága előtt kell bevallani: igen megszorítunk, másképpen nem megy”. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=393654#null )

Az áram- és gázdíjak emelkedésétől, valamint a bankok szolgáltatási díjainak növekedésével szemben szeretne védelmet nyújtani a Fidesz és a KDNP – közölte a frakcióülés után Lázár János, ennek érdekében három monitoring bizottságot hoznak létre. Az egyik bizottság a 16%-os szja hatását vizsgálja majd. Ezen kívül újra megkezdik a kormány a kát-rendszer (kötelező átvételi rendszer) felülvizsgálatát. Lázár János két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját. (http://www.hir24.hu/belfold/214544/lazar-leadja-az-autot-partja-megvedi-az-embereket.html )


Az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban tizenkét kérdésből álló kérdőívet küld a választókorú állampolgároknak a napokban a nemzeti konzultációs testület – jelentette be Szájer József és Szili Katalin. (http://mno.hu/portal/765509 )

A realista pofon a KDNP-nek címmel jelent meg cikk a frakcióülésről a Népszabadságban. A  szerző szerint a „KDNP zendülését” az új alkotmány tervezetének egy végül be nem terjesztett passzusa váltotta ki, amely kimondta volna, hogy a magzatot is megilleti az élethez való jog, s ami akár az abortusz lehetőségének szűkítését is magával hozta volna. A kormányfő pragmatikus elutasítása – „egy ilyen hazug riogatásba belebuknánk” – mögött tágabb horizont húzódik. Mindenekelőtt az, hogy sem a pártnak, sem a kormánynak nem hiányzik, hogy a médiatörvény európai botránya után, az EU-elnökség idején még az új alkotmány is felháborodást, de legalábbis komoly vitát keltsen az unióban. Másrészt a Fidesznek eminens érdeke, hogy valamilyen módon becsalogassa a parlamenti ellenzéket az alkotmányról folyó vitába, s egy szigorított abortuszpasszusban való csendestársszerep ezt végképp lehetetlenné tenné. A KDNP végül kénytelen volt elfogadni a mellékszerepet. „Orbán viszont, mint tegnapra kiderült, valójában a magzat szótól retteg, azt viszont – hátha ettől a KDNP is megnyugszik – már el tudná képzelni az alaptörvényben, hogy az élet a fogantatástól kezdődik. Van-e különbség a magzat védelme és e között? Hosszú jogászkodás lesz ez”. A szerző szerint még nem lehet tudni, hogy a vita csak színjáték volt, vagy igazi hajszálrepedés? (http://nol.hu/velemeny/20110212-a_realista_pofon )

Az origo.hu Kétfejű kormánypárt: szakad a szövetség? című cikkében a Fidesz és a KDNP közötti vitás kérdésekről ír. Említést tesz az oktatásról szóló, illetve az új alkotmánnyal kapcsolatos vitákról. (http://www.orientpress.hu/78887/RSS )

A Magyar Nemzet a Házasság világnapja kapcsán számol be arról, hogy ezentúl minden házasságkötő pár kap egy díszkiadványt. Ezt Soltész Miklós államtitkár mutatta be. (http://mno.hu/portal/765464 )

A Michael Knight blog szerzője sérelmezi, hogy ezen az emléklapon Márai Sándortól is vannak idézetek, mert szerinte (bár a gesztussal nincs baja) „Márai Sándor nagyon szégyellné magát a magát polgárinak nevező kormány miatt”. (http://michaelknight.blog.hu/2011/02/12/marait_nem_adom )

A Magyar Nemzet szombaton Hoffmann Rózsa: Bírom a miniszterelnök bizalmát címmel közölt interjút az államtitkárral, aki kitart az általa képviselt oktatáspolitikai elvek mellett, és nem törik meg az őt érő kritikák. Természetesnek tartja, hogy bizonyos szakpolitikai kérdésekben akadnak nézetkülönbségek a kormánypártok egyes politikusai között, és leszögezte: a vitás kérdésekben – ahogy az egy demokráciában szokás – a parlament dönt majd. A készülő új oktatási törvények kiemelten kezelik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását: várhatóan hároméves kortól kötelezővé teszik az óvodába járást, a felsőoktatásban pedig külön férőhelyeket tartanak majd fenn a hátrányokkal küzdő fiataloknak. Az interjú csak a nyomtatott lapban olvasható. (http://mno.hu/portal/765368 )

Az orulunkvincent.blog.hu szerzője Hoffmann Rózsa korábbi kijelentései kapcsán (A kormány alapvető fontosságúnak tartja a magyarságismeret megerősítését az iskolákban. A magyarságismeret megerősítésének egyik eleme lesz az iskolai emléknap bevezetése, a másik pedig a külhoni tanulmányi kirándulások megszervezése állami támogatással a közoktatás évei alatt. Ma már nem kell attól tartani, hogy magyarságunk erősítése, magyar nemzeti identitásunk hangsúlyozása józanul gondolkodó emberekben visszatetszést kelthet.) arról ír, hogy neki mégiscsak baja van ezzel, a hangsúlyozás módja kelt visszatetszést benne. „Én nem duzzogni szeretnék az egész világra, amiért az nem becsül meg minket, hanem azt szeretném, ha megbecsülne. Hogy ehhez kéne teljesítmény is? Ja, ha csak úgy nem… Erről vajon miért nem szól egy szót se Hoffmann Rózsa meséje? Hogy a teljesítmény, az mitől lesz? Én nem a célokat vitatnám, hanem az eszközt.” (http://orulunkvincent.blog.hu/2011/02/13/hoffmann_meseje_es_az_egy_tal_lencse?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index )

Hiller István átgondolatlan, megalapozatlan és ebben a formában elfogadhatatlan az oktatási államtitkár új közoktatási koncepciója, ráadásul legalább 140 milliárd forint plusz költségvetési forrást igényelne a terv megvalósítása, amiről egy szó sincs a koncepcióban. Hiller azt javasolta: vonják vissza és dolgozzák át a koncepciót. Hiller István szerint a Hoffmann-féle közoktatási koncepció egyik legnagyobb hibája, hogy a korábbi, szocialista és konzervatív kormányok által is közmegállapodással elfogadott közoktatási iránnyal szakít: a gyerekek, a diákok helyett az intézményt helyezi a középpontba. Pedig a legutóbbi nemzetközi felmérés, a PISA-jelentés, amely visszamenőleg 5 évre értékelte a magyar közoktatást, megállapította, hogy helyes volt az irány. (http://hvg.hu/itthon/20110211_Hiller_kozoktatasi_reform#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_2_11 )

Az origo.hu Elkanyarodik Hoffmannék irányától az új felsőoktatási terv címmel közöl hosszabb írást a felsőoktatási törvény koncepciójáról. (http://www.origo.hu/itthon/20110211-nyilvanos-az-alapelvek-listaja-az-uj-felsooktatasi-torvenyhez.html )

A lapom.nolblog.hu szerzője arról ír, hogy Szócska Miklós ismertette a Semmelweis-tervet a frakcióülésen, az pedig nem kapott komoly kritikát, bár sokan nem is értették, és kevés volt a konkrét részlet. Mindenesetre a miniszterelnök döntése nyomán, mely szerint erről a kérdésről majd májusban döntenek, a vita lényegében április—májusra tolódik ki. (http://lapom.nolblog.hu/archives/2011/02/12/Szocska_es_a_frakcio/ )

A vastagbőr.blog szerzője a gyermekek után járó szavazati jog ötletét bírálja. (http://vastagbor.blog.hu/2011/02/11/egy_gyerek_plusz_egy_szavazat )

Szintén ezt teszi Miklósi Gábor Az ember, akinek száz voksa lesz című cikkében az Indexen. (http://index.hu/velemeny/2011/02/12/a_szazvoksos_ember/ )

A gondola.hu a gyermekek után járó választójog támogatásáról közölt cikket. A cikk szerint a jelenlegi jogrend tényleg sehol nem ismeri a gyermekek után járó választójogot, de a jogrendet időnként átírják, s most ilyen időket élünk. (http://www.gondola.hu/cikkek/75196-A_jovo_valasztasa__valasztojogot_a_gyermekeknek_.html )

Mesterházy Attila blogjában úgy fogalmazott: az MSZP továbbra sem vesz részt az alkotmányozásban, mert nincs változás a Fidesz alkotmányozási szándékaiban. Ezt a folyamatot nem kívánják legitimálni, ahogy fogalmaz: "nem leszünk dísz Orbán Viktor alkotmányozó bocskaiján". Mesterházy Attila azt is leszögezi: saját alkotmánykoncepciójukat viszont a legszélesebb közvélemény elé tárják megvitatásra. Bírálja a magas januári költségvetési hiányt, és a valamivel több munkanélkülit is. (http://www.webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=227175 )

Csak négyötödös parlamenti többséggel lehessen elfogadni az új alkotmány koncepcióját, és magát az alaptörvényt két egymást követő Országgyűlésnek kelljen jóváhagynia kétharmados többséggel - erről nyújt be törvényjavaslatot az MSZP. Mesterházy Attila az MSZP-frakció vasárnapi ülése után közölte azt is, hogy ismét beterjesztik az új alaptörvény megalkotásához szükséges társadalmi egyeztetéséről szóló indítványt. A pártelnök-frakcióvezető leszögezte: az MSZP csak akkor vesz részt az alkotmányozásban, ha elfogadják javaslataikat, illetve a folyamatot fél év múlva elölről kezdik. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110213_alkotmany_torvenyjavaslat_szigoritas#rss )

A stop.hu hosszabb cikket közöl a magzati jogok védelmének kiterjesztéséről, illetve az abortusztörvény történetéről Fundamentalistái miatt bukhat Orbán - Kiderült a KDNP taktikája címmel. A cikk szerint a KDNP ugyan megígéri, hogy nem szigorítanak az abortusztörvényen, viszont ha a magzat joga bekerül az alaptörvényben, akkor az Alkotmánybíróság kénytelen lesz a jelenlegi törvényt megszüntetni. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=824037 )

Új tantárgy bevezetését tervezi Hoffmann Rózsa, aki az evangélikus egyház oktatási szakértőivel nemrégiben folytatott tárgyalás után bejelentette: a jövőben azoknak a diákoknak, akik nem járnak hittanra, erkölcstant kell majd tanulniuk. Konkrétumok egyelőre nincsenek, szakmai körökben azonban már most heves vita alakult ki arról, érdemes-e külön tantárgyként oktatni. A cikkben véleményeket ismertetnek. (http://eduline.hu/kozoktatas/20110213_erkolcstan_tantargy_bevezetes.aspx#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_2_14 )

A hirszerzo.hu ismerteti a Social Capital tanulmányát, mely szerint felértékelődött a kormánypárti frakciók és azokon belül egyes képviselők törvényhozói szerepe azután, hogy megalakult tavaly az új kormány. Kikerült ugyanis sok jelentős törvény előkészítése a kormány kezéből, egyes információk szerint külső szakértők is írtak javaslatokat, amelyeket aztán egyéni képviselői indítvány formájában terjesztettek az Országgyűlés elé - olvasható a Social Capital elemzésében, amelyből az is kiderül: az elmúlt évtizedben történt kormányváltások közül a 2010-es után volt a parlament munkája a legaktívabb, ha a tárgyalt törvények, határozatok számát vizsgálták. (

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!