Két szakasza lehet a Fidesz-kormányzásnak

Forrás: MTI

A 2010 és 2014 között várható Fidesz-kormányzás alapvetően két szakaszra lesz osztható Kéri László politológus és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke szerint. Az első évet a gazdasági válságból való kilábalás tölti majd ki, ezután megindulhat a gazdaság dinamizálása 2011 második felétől, amelynek során munkahelyeket teremtenek és az ország növekedési pályára áll. A két politológus ezt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének budapesti konferenciáján állapította meg egybehangzóan. Stumpf István a parlamenti választások kimenetelével kapcsolatban azt valószínűsítette, hogy a második helyért lesz nagy a küzdelem. A Századvég Alapítvány legújabb felmérésére hivatkozva elmondta: az idősek körében népszerűbb lett a Fidesz, mint korábban, és a fővárosban sincs a szocialistáknak átütő előnyük. Stumpf István azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy négy párt lesz az Országgyűlésben, és ezzel együtt kétharmados többsége lesz a Fidesznek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!