Kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Forrás: MTI

Csaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt – derül ki a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számából.

A miniszterelnök által aláírt határozat szerint önköltséges rendszerben 515 helyet biztosítanak az alapképzésben, és 245-öt mesterképzésben. Az egyetem az alap- és mesterképzésekre, állami támogatású és önköltséges képzésre összesen 2720 helyet biztosít.

A legtöbben (1360-an) közigazgatási felsőoktatásban vehetnek részt, a rendészeti szakra 845, katonai szakra 455, nemzetbiztonsági szakra pedig 60 hallgatót vehetnek fel. Utóbbi képzésben önköltséges rendszerben nem hirdettek meg helyeket.

A közlönyben megjelent kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy a 2012-es induló adatokhoz képesti növekedés 100 millió forintos többletigényét biztosítsák a 2013-as költségvetésben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!