Kétezerrel bővül az óvodai férőhelyek száma 2016 végéig

Forrás: MTI

Kétezerrel bővül az óvodai férőhelyek száma 2016 végéig mintegy 2,5 milliárd forintból – közölte a nemzetgazdasági miniszter a Családháló.hu online családi magazin és közösség rendezvényén.

Varga Mihály elmondta, a következő hónapoktól 64 településen alakítanak ki újabb óvodai férőhelyeket, erről az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Belügyminisztériummal közösen döntöttek. Utalt arra, hogy szeptembertől kötelező lesz óvodába járatni a hároméves, vagy annál idősebb gyereket, ezért új óvodai férőhelyekre lesz szükség.

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a kormány ahogy eddig, intézkedéseivel a jövőben is támogatja a családokat, és 2016-ban is a családok lesznek a legfontosabbak.  A kormányzati gazdaságpolitika középpontjában 2010 óta a családok állnak, és az adópolitikában, a járulékrendszerben, a támogatáspolitikában szeretnének minél többet tenni értük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!