Kétszer annyian támogatják a Fidesz-KDNP pártszövetséget, mint az MSZP-t

Forrás: MTI

A Tárki adatai szerint júniusban kismértékben nőtt a Fidesz-KDNP pártszövetség és az MSZP szavazói bázisa, ezzel együtt csökkent a bizonytalanok és a pártválasztásukat eltitkolók aránya.

A közvélemény-kutató a június 12. és 21. között ezer ember megkérdezésével végzett felmérésnek eredménye szerint a teljes népességben a kormánypárt tábora továbbra is kétszer akkora (26 százalék), mint a 13 százalékon álló szocialistáké. A Fidesz-KDNP 3, az MSZP 2 százalékot erősödött májusi eredményéhez képest.  

A többi párt támogatottsága az elmúlt egy hónapban lényegében nem változott - a Jobbik változatlanul 7 százalékon áll – míg a bizonytalanok és a pártválasztásukat eltitkolók aránya 51 százalékról 46 százalékra csökkent.  

A Tárki adatai szerint az Együtt-PM támogatottsága 4, a Demokratikus Koalícióé pedig 1 százalék a teljes népességben. Vagyis a Fidesz-KDNP előnye 8 százalék a baloldali ellenzéki pártokkal szemben. Az LMP tábora 3 százalékos a teljes népességben.  

A pártot választók között a Fidesz-KDNP pártszövetség népszerűsége 48 százalék, a szocialistáké 24. A Jobbik 13, az Együtt-PM 7, az LMP 5, a DK 2 százalékon áll.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!