Kezdődik a fővárosi elszámoltatás?

Forrás: MNO

A budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmány ügyében is feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos – tudta meg a Magyar Nemzet. A betűnként ötezer forintba kerülő szerződést három évvel ezelőtt a Demszky Gábor vezette főváros rendelte meg, de a számlát végül a Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató által irányított BKV fizette ki 2008-ban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismeretlen tettes ellen indíthat nyomozást, ha megalapozottnak találja a gyanút az ügyben. Információink szerint az elszámoltatási kormánybiztos azzal a 244,4 millió forintos villamosközlekedésről szóló megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatban tett feljelentést a rendőrségen, amely tavasszal már a fővárosi BKV-vizsgálóbizottság figyelmét is felkeltette. Papcsák Ferenc szerint 2007-ben és 2008-ban másfél milliárd forintot költött a főváros megvalósíthatósági tanulmányokra, ebből félmilliárdot a fővárosi tulajdonú cégeknek kellett állniuk – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!