Kezelési költség nélkül váltják vissza a márciusi helyközi közlekedési bérleteket

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) utasította a szolgáltatókat, hogy a márciusra megváltott bérletek árát kezelési költség nélkül, teljes egészében fizessék vissza azoknak, akik ezt legkésőbb március 10-én kérik – mondta a tárca pénteki közleménye szerint Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár.

MTI

A tárca intézkedése nyomán a közlekedési társaságok visszaveszik a helyközi járatokra szóló, március havi vagy félhavi bérleteket. A megvásárlás idejétől és az érvényesség időtartamától függően, a vevő kérelmére a 30 napos bérletek ára is visszafizethető felerészben vagy teljes egészében. A részletes feltételekről és a visszaváltási igény jelzésének módjáról a szolgáltatók tájékoztatják majd utasaikat.

Az államtitkár az intézkedést azzal indokolta, hogy a következő hetekben remélhetőleg sokkal kevesebben fognak utazni, így a helyközi járatokra megvásárolt bérleteik feleslegessé válnak. Amennyiben megoldható, mindenki törekedjen arra, hogy  az alkalmazottai, kollégái otthonról dolgozhassanak. Ugyanis így is csökkenthető a személyes kontaktusok száma, ami rendkívül fontos a járvány megfékezéséhez – hangsúlyozta Schanda Tamás.

A KDNP alelnöke elmondta: „az ITM a veszélyhelyzeti intézkedésekhez igazodva eddig is minden esetben haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket a feleslegessé váló bérletek visszaváltása érdekében. Az innovációs tárca a díjmentes visszaváltás újbóli elrendelésével mentesíti a magyar családokat az indokolatlan kiadásoktól.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!