Kiderülhet, hány jogsértő rendőr van még állományban

Forrás: MTI

A parlament alkotmányügyi bizottsága támogatta azt a Balsai-jelentéshez benyújtott módosító javaslatot, amely felkéri a kormányt, hogy készítsen jelentést többek között arról: a 2006-os őszi események során bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök közül hányan rendelkeznek ma is aktív szolgálati jogviszonnyal.   

Az emberi jogi bizottság módosító javaslatának elfogadásával az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy 2012. április 15-ig készítsen jelentést arról, hogy a bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök, illetve az intézkedéseket irányító rendőrök közül hányan rendelkeznek jelenleg is aktív szolgálati jogviszonnyal, valamint a kormány hivatalba lépését követően láttak-e el, illetve töltenek-e be jelenleg bármilyen rendőrségi vagy állami vezetői feladatot, beosztást.   

A kormánynak a jelentésben arra is ki kellene térnie, hogy a 2006-os őszi események során lezajló tömegdemonstrációkon a törvénytelenül fellépő rendőrök felelősségre vonása érdekében milyen intézkedések történtek, hány rendőrrel szemben indult fegyelmi, illetve büntetőeljárás, ezek milyen eredménnyel zárultak, illetve a sérelmet szenvedett kárvallottak kártérítése, kártalanítása megtörtént-e.   

A bizottságban ugyanakkor nem kapott egyharmados támogatást sem a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás módosító indítványa, amelyben a politikus azt kezdeményezte, hogy a jogsértések felelőseinek felelősségre vonása minél előbb történjen meg, különös tekintettel arra, hogy a feltárt tényállású ügyekben több mint fél éve tett feljelentések ellenére még egyetlen magas beosztású rendőrt vagy politikust sem állítottak bíróság elé.   

A 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentésének tárgyalását hétfőn folytatja az Országgyűlés.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!