Kiemelt szempont a fenntarthatóság a gazdaságfejlesztő pályázatoknál

Forrás: MTI

Az elsősorban ipar- és térségfejlesztő hatásúnak szánt, főként feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára kiírt európai uniós pályázati források egyik kiemelt szempontja, hogy a beruházások megfeleljenek a környezetvédelmi, fenntarthatósági elvárásoknak – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Zala megyei Kehidakustányban.

Glattfelder Béla a Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság közgyűlésének keretében tartott előadásán beszélt arról, hogy az Európai Unióval folytatott hosszú vita után főként a feldolgozóiparban működő kkv-k számára írhatnak ki vissza nem térítendő forrásokat biztosító pályázatokat. A korábbiakhoz képest újdonság, hogy nagyon sok fenntarthatósági szempont jelenik meg ezekben a pályázatokban, így például új épületeknél elvárás, hogy alkalmasak legyenek napelemek elhelyezésére, a hűtéshez és a fűtéshez szükséges energiát pedig bizonyos arányban megújuló energiaforrásokkal kell biztosítani.

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt napokban két pályázati kiírást tettek közzé kkv-k számára, 5 és 50, valamint 50 és 500 millió forint között elnyerhető, vissza nem térítendő forrásokra. A pályázóktól elsősorban mintegy ezer, a szabad vállalkozási zónába tartozó településen végrehajtandó fejlesztéseket várnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!