Kilenc új ügy Papcsák Ferenc célkeresztjében

Forrás: MHO

A Magyar Hírlap megtudta, hogy további kilenc, az előző kormányhoz köthető gyanús ügyet is kivizsgál Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kor­mány­biztos hivatala. A vizsgálatok hosszabb ideig tartanak, mint arra számítani lehetett, ugyanis még nem minden minisztériumból érkeztek meg a szükséges dokumentumok.

Kiderítik, hogyan jutott áron alul az egykori balatoni pártüdülő az izraeli hátterű Club Aliga SBI csoporthoz
Górcső alá kerül a MÁV Cargo – a magyar állam érdekeinek tökéletesen ellentmondó – magánosítása
A hazai vasúttársaság, a MÁV korábban nagy port felvert székház-értékesítése is vizsgálat tárgya lesz
Áttekintik az FHB Földhitel- és Jelzálogbank privatizációját
Célba veszik a Mahart fővárosi székházának elkótyavetyélését
Fókuszba kerülnek a Volánbusz telephely-értékesítései, gumigazdálkodása és járatkiszervezései
Kivizsgálják, miért vett Szilvásy György munkahelye, a nemzeti vagyonkezelő ötmillió forintért olajfestményeket Szilvásy apósától
Áttekintik az MSZP előző, Köztársaság téri székházának állami pénzekkel kevert adásvételét
Feltárják a balliberális összefonódásokat sejtető, Bajnai Gordont is érintő Dataplex-botrányt

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!