Kiss Péter támogatását élvezte a bohócforradalom kirobbantója

A bohócforradalom kirobbantóinak egyike a minap még az MSZP-s Kiss Péter köreinek támogatását élvezte, másika pártot alapított a 2010-es választások előtt. A holnapi úgynevezett bohócforradalom egyik szervezőjének már van pártalapítási tapasztalata – derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból. Árok Kornél 2009. április 22-én (109 érdekképviseleti társával) Pilisszentkereszten pártot alapított Szövetség az Egységes Magyarországért – Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetsége (SZEM) néven. Árok rögtön az első kongresszuson az országos választmány elnöke lett, s e minőségében jelentette be, hogy a SZEM székhelye ugyanott lesz, ahol a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetéé.

E pártról sokan gondolták akkoriban, hogy a Fidesz–KDNP konkurenciája akar lenni (ilyenformán az MSZP áttételes érdekeit szolgálja), mivel alapszabályban mondta ki: tiszteli „a patriotizmust, a nemzet javát szolgáló hagyományok mának is szóló üzeneteit”, valamint „a keresztényi kultúra szellemi és erkölcsi értékeit”. A pártocska végül rajthoz állni sem tudott a 2010-es választáson – valakinek mégis hasznot hajtott a léte.

Gaskó István szakszervezeti vezér e politikai kalandra hivatkozva tudta kiebrudalni a pártsemlegességét hangsúlyozó Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájából az Árok-féle tűzoltókat is tömörítő Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségét (FRDÉSZ). Kónya Péter 1998 óta balos karakterű Che Guevara-klónként irányítja az FRDÉSZ-t. A Szovjetunió – jelenleg Ukrajnához tartozó – Lvovi Műszaki Egyetemén tanult haditudósítást, majd némi újságíróskodás és sajtószóvivősködés után lett függetlenített szakszervezetis – olvasható a Heti Válaszban.

Annak is híre ment, hogy a FRDÉSZ az előző kormányzati ciklus végén olyan megállapodást tudott kötni a szocialista Kiss Péter miniszteri felügyeletével működő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal, amelynek révén töredékáron jutott nagy értékű üdülésicsekk-állományhoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!