Kiterelik a rendőrök a menekülteket a Keleti pályaudvar csarnokából

Forrás: MTI

A rendőrök 11 óra körül megkezdték a menekültek kiszorítását a Keleti pályaudvar nemzetközi pénztárának helyet adó csarnokból – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A csarnok korábban tele volt migránsokkal, akik jegyet akartak váltani valamelyik Németországba tartó vonatra. A rendőrök most kiterelik őket az épületből.

Időközben, negyed 12-kor elindult a pályaudvarról a Münchenbe tartó Railjet is, migránsok nélkül. A vonatra a magyar rendőrök mellett osztrák és német rendőrök is felszálltak. A Magyarországról induló nemzetközi vonatokon februárban kezdődött a magyar-osztrák-német közös vasúti járőrszolgálat.

A pályaudvar hangosbeszélőjén 9 óra után közölték, hogy bizonytalan ideig a pályaudvar nem fogad és nem indít vonatokat. A rendőrök a főbejáratnál is sorfalat álltak és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatták a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat, majd nem sokkal 10 óra után a nemzetközi pénztárnak helyet adó csarnok kivételével kiürítették a pályaudvart.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!