A kivándorolt orvosok tandíjának megtérítését kéri az EU-tól a román orvosi kamara elnöke

Forrás: MTI

Az Európai Uniónak legalább részlegesen meg kellene térítenie az európai országokban dolgozó, Romániában képzett orvosok felkészítésének költségeit – jelentette ki  Vasile Astarastoae, a Jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, a román orvosi kamara elnöke.

Astarastoae szerint – akit a román Agerpres hírügynökség idéz – az utóbbi öt évben több mint 13 ezer, Romániában felkészített orvos ment nyugatra dolgozni, közülük 1600-an az idén. A tudásukat Európa más országaiban kamatoztató romániai orvosok felkészítésére Astarastoae szerint a román állam legalább három és fél milliárd eurót költött az utóbbi öt évben az adófizetők pénzéből.

Egyik szemünk sír, a másik nevet. Egyrészt örülünk, hogy végzőseink másutt is megállják a helyüket, másrészt elszomorít, hogy itthon nem értékeli őket eléggé a társadalom. Mindenesetre felkészítésük a mi munkánk eredménye, amiért kártérítést kérünk – mondta a román orvosi kamara elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!