Kizárólag RMDSZ-es minisztereken múlik Verespatak sorsa

Forrás: inforadio.hu

Közös kampányba kezdett a román és a magyar Greenpeace a Verespatakra tervezett, cianidos technológiát alkalmazó aranybánya ellen.

Simon Gergely, a környezetvédő szervezet közép-kelet-európai vegyianyag-szakértője az InfoRádiónak elmondta: az engedélyezés kizárólag RMDSZ-es minisztereken múlik.

A Greenpeace szakértője szerint nem szabad megadni ezt az engedélyt, de az RMDSZ vezetőinek nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy mégis támogatnák a beruházást.

Borbély László, Románia RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere elismerte, hogy pártja nehéz helyzetben van a Verespatakra tervezett aranybánya miatt. Előfordulhat, ugyanis hogy tárcavezetőként meg kellene adnia a környezetvédelmi engedélyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagjaként azonban ezt nem tenné, így akár lemondása is elképzelhető.

A tárcavezető azt mondta, még nem döntöttek, és nincs olyan stádiumban az ügy, hogy javasolhatná az engedély megadását.

Illés Zoltán, környezetügyi államtitkár szerint Magyarország semmit nem tehet, ha a román kormány engedélyezi a beruházást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!