Kocsis Gyurcsányékra vallott

Forrás: MTI

Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezetője Gyurcsány Ferencre, Szilvásy Györgyre és Kóka Jánosra tett terhelő vallomást – értesült a Magyar Nemzet. Az MVM hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint az állami cégnél nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több száz milliárdos vagyoni hátrányt. A BKV vezérigazgatója abban a tizenkilenc oldalas nyilatkozatban tett terhelő vallomást Gyurcsány Ferenc exkormányfőre, Szilvásy György volt titokminiszterre és Kóka János egykori gazdasági miniszterre, amelyet múlt szerdai gyanúsítotti kihallgatásakor adott át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozóinak. Emlékezetes, az NNI azért gyanúsította meg hűtlen kezelés elkövetésével Kocsist, mert a hatóság szerint az évente közel ezermilliárdos forgalmat lebonyolító vállalat vezetőjeként 2007–2008-ban különböző cégekkel több megállapodást kötött, amelyek az állami társaságnak milliárdos veszteséget okoztak, és amelyekhez az MVM igazgatósága nem járult hozzá. További részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!