Közmunkások segíthetnek a bontásokban

Forrás: MTI

A kormány tervei szerint az árvízzel kapcsolatban meghirdetett közmunkaprogramokban részt vevők segíthetnek a megrongálódott épületek bontásában – hangsúlyozta a kormányszóvivő sajtótájékoztatóján.

Nagy Anna kifejtette: a magánházak újjáépítésére, illetve új lakás vásárlására szánt több mint hárommilliárd forintos keret azért nem fordítható bontásra, mert ha ezt is ebből fizetnék, akkor lehet, hogy maradnának olyan családok, amelyek fedél nélkül maradnának.

A kabinet ezt a helyzetet úgy igyekszik orvosolni, hogy a már meghirdetett közmunkaprogramokat kiterjesztené a bontási munkálatokra is. Vagyis az önkormányzatok nem közvetlenül pénzt adnak a bontásokra, hanem közmunkásokat biztosítanak erre a célra – mondta Nagy Anna. Kérdésre hozzátette, eredetileg 2.500 közmunkásról volt szó, de információi szerint számuk azóta már nőtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!