A költségvetés helyzete stabil

Forrás: MTI

A költségvetés helyzete stabil, a bevételek a tervezettnek megfelelően folynak be – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Tállai András kiemelte: a gazdaság jó teljesítménye azt jelenti a költségvetés számára, hogy az év első öt hónapjában tervezett adóbevételek teljesültek, és kismértékben meg is haladják azokat. A legnagyobb bevétele a költségvetésnek az áfából származik, több mint 3100 milliárd forint az előirányzat, ennek időarányos része túlteljesült 20 milliárd forinttal. A személyi jövedelemadóból is több folyt be, a bérkiáramlás nagyobb volt a versenyszférában, ez azt jelenti, hogy a költségvetés bevétele 3-4 százalékkal túlteljesült. A jövedéki adóból származó bevételek arányosan folytak be, és több olyan tétel van, például társasági adó, vagy az útdíj, amelyek túlteljesültek.

A költségvetés helyzete stabil, a kiadások kissé elmaradnak a tervezettől, de ez az év első néhány hónapjára jellemző – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!