A kormány jó megállapodás megkötésére törekszik

Forrás: inforadio.hu

A magyar kormány eltökélt abban, hogy a 2008-hoz hasonló, rossz megállapodást nem fog kötni az IMF-fel, és mindent megtesz, hogy a megállapodás fókuszát a megszorításokról az érdemi növekedés irányába tolja el – hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.

Giró-Szász András elmondta, hogy a Magyarországnak nyújtandó elővigyázatossági hitelkeret kapcsán két dokumentum is van: az egyik "az újságok által felkapott", az IMF-es tárgyalások során itt hagyott, a másik pedig egy egy héttel ezelőtti dokumentum, amiben az Európai Bizottság fogalmazta meg a feltételeit, elvárásait, gondolatait.

A szóvivő szerint ezek a dokumentumok - sok minden más mellett - azt is leszögezik, hogy Magyarország makrogazdasági kondíciói alapján elővigyázatossági hitelkeretre jogosult, tehát arra, amit a kormány is szeretne. Ez a keret abban segítene, hogy ha Európában rosszabbul mennének a dolgok, annak a negatív hatása a stabil talpakon álló magyar gazdaságot ne döntse meg - tette hozzá.

Giró-Szász András a feltételekről annyit mondott: azt senki nem vitatja, hogy az IMF és az EU feltételei között van a bank- és a tranzakciós adó, vagyis a bankokra kivetett terhek megszüntetése, és olyan megszorítások bevezetése, mint amilyeneket kértek 2008-ban is a szocialista kormánytól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!