A kormány két új programot indít a gazdaság védelmére

Magyarország kormánya elkötelezett, hogy a járvány miatt elvesztett munkahelyek helyett minél több újat tudjon teremteni – mondta el Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette, ha 50 százalék alá csökken a részmunkaidő, akkor akár százezer forint támogatást fognak biztosítani havonta.

kdnp.hu – magyarnemzet.hu

A munkahelyi bértámogató programot kiszélesítették, a jelentkezők száma hétről hétre nő.

Dolgozóként átlagosan százezer forint állami támogatásra pályáztak a jelentkezők – ismertette. Fejér és Veszprém megyéből, illetve a fővárosból érkezett a legtöbb igény.

Nemcsak a kis- és közép-, hanem a nagyvállalkozások is igénybe veszik a programot, egy cég például 744 dolgozójából 730 főre százmillió forint támogatást igényelt, így minden dolgozó 135 ezer forintos állami támogatásban részesül. A munka.hu oldalon további részletekről lehet tájékozódni. Az államtitkár kitért rá: a kutatás-fejlesztésben dolgozók is jelentősen segítik a gazdaság újraindulását, így ezt az ágazatot kiemelten támogatja a kormány.

Eddig 7200 főre adtak be támogatási kérelmet, ezek összege elérte az 5,2 milliárd forintot. Ebben az ágazatban a kisvállalatok a legaktívabbak – jegyezte meg.

A munkahelyteremtő támogatásokról további döntések születnek a közeljövőben – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Kedvező járványügyi adatok

Kedvezőek a járványügyi adatok Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolója alapján, hiszen mindössze 28-cal nőtt az új koronavírussal fertőzött személyek száma, és kevesebben – öten – hunytak el mint az utóbbi időben.

Lélegeztetőgépen pedig 45 Covid-19-es beteg van jelenleg

Felhívta a figyelmet: csak egészséges gyereket vigyenek közösségbe, például bölcsődébe, vagy óvodába. Szavai szerint fontos a személyi higiéniai ismeretekre – köztük a hatékony kézmosásra – minél előbb megtanítani a kisgyermekeket. A tisztifőorvos könnyen fertőtleníthető játékok használatát ajánlotta, s a rendszeres szellőztetés jelentőségét is hangsúlyozta. FFP2 és FFP3-as maszkok használatát nem tanácsolta Müller Cecília, mivel a fertőzött személy környezetét nem védi az eszköz. Folyamatosak a biztonsági intézkedések és ellenőrzések

Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, tegnap 37 helyszínre, elsősorban kórházakba szállítottak egyéni védőfelszereléseket. A kórházparancsnokok mindenhol ellenőrzik ezek felhasználását – tette hozzá.

A személyforgalomban Ausztriából hazaérkezőket mostantól Alsószölnök és Jánossormorja határátkelőhelyen is várják, reggeltől estig.

Az alezredes azt is elmondta, újabb házi karanténban lévők vállalták önként a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését, már több mint 700-an, és 11 053 karantén van érvényben összesen. Budapesten és Pest megyében továbbra is ellenőrzik, a legtöbb esetben figyelmeztetéssel, eddig összesen 49 563 esetben kellett intézkedni.

Vidéken is figyelik a rendőrök a védelmi távolság betartását, az idősávok figyelembevételét, az elmúlt 24 órában 55 fővel szemben kellett intézkedni– ismertette Kiss Róbert.

Valószínű, de nem bizonyos a SARS-CoV2 (Covid-19) visszatérése

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján a krónikus betegek közül a leginkább veszélyeztetettek a szív- és érrendszeri, a légzőszervi, és a vesebetegek, valamint a daganatos, és a legyengült immunrendszerű páciensek. Egy lehetséges újabb járványhullámmal kapcsolatban úgy fogalmazott: bár valószínű a SARS-CoV2 visszatérése, ám nem tudható biztosan, hogy ez bekövetkezik-e.

Nagyon óvatosan kell bevezetni az élet újraindítását

A vidéki járványkórházak működéséről Müller Cecília azt mondta, már meg is indult a beutalási rend megújítása. Vagyis mivel alacsonyabb az új megbetegedések száma, felszabadítják a rehabilitációs ágyakat, ezt követik az elektív, azaz tervezhető beavatkozásokra várók ágyai, tehát lassan visszaállhat az eredeti rend.

Újságírói kérdésre a tisztifőorvos azt mondta, a vírus nem tűnt el, továbbra is köztünk van, így teljes óvatossággal kell bevezetni az élet újraindítását.

Továbbra is kérik a védőtávolság megtartását, az arc és az orr eltakarását, mert nem lehet tudni, hol üti fel még a fejét a vírus – figyelmeztetett.

Kiss Róbert azt kérte, külföldi tartózkodás után az állampolgárok látogassanak el a konzuli honlapra és ott tájékozódjanak a beutazás feltételeiről. Ha koronavírus-gyanú nem merül fel, akkor is hatósági házi karantént kérnek a beutazótól, kivéve ha ez külföldön már megtörtént.

A tisztifőorvos elmondta: vérplazmadonornak pontos eljárásrend mentén lehet jelentkezni, a részletek a koronavirusplazma.hu weboldalon elérhetők. Összességében hasonló szabályok vonatkoznak ebben az esetben is, mint a véradásnál, s a 18-60 éves korosztály jelentkezésére számítanak elsősorban.

Tilos teszteket árulni az interneten

Az interneten tilos teszteket értékesíteni – hangsúlyozta Müller Cecília, így értelemszerűen nem érdemes vásárolni sem innen, hiszen nincs rá garancia, hogy valóban hiteles eredményt ad. Ha ilyet észlelnek, kérem, jelentsék be – mondta Müller.

A tisztifőorvos megismételte: a szociális otthonokban fertőzötteket levonva is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőződés, ami nem meglepő, hiszen sűrűn lakott fővárosról beszélünk. Mint mondta, bíznak abban, hogy a város lakosságában is folyamatosan csökken a fertőződések száma, és ennek ismeretében hozzák meg a további intézkedéseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!