A kormány komoly eredményeket ért el a nemzetpolitikában

Forrás: MTI

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, különösen az oktatáspolitikában, a határ menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere.

Az államtitkár az MTI-nek adott évértékelő interjújában emlékeztetett, hogy az elmúlt évben valamennyi szomszédos országban, ahol számottevő magyar közösségek élnek, választások voltak. Az év így alapvető változásokat hozott, mindenhol új helyzet alakult ki, és ezek eltérő megközelítést igényelnek.  

Hangsúlyozta, Romániában a december 9-ei parlamenti választások eredményeként stabil kormány jöhet létre. Remélhetőleg folytatódhat az elmúlt években látványos sikereket elérő kapcsolatépítés – közölte. Kijelentette, Magyarország „a közép-európai szolidaritás talaján áll”, ennek azonban elengedhetetlen része a kölcsönös tisztelet. 

Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösség jogainak biztosítására, különösen az oktatással, a közigazgatás átalakításával és a restitúcióval kapcsolatban – hangsúlyozta.  

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségre nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, de az Erdélyi Magyar Néppárt sem elhanyagolható politikai tényező – mondta. A pártoknak ezért ki kell dolgozniuk a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét.  

A határon túli magyar pártok együttműködésének jó példájaként említette az államtitkár a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd ősszel aláírt kisebbségi alapdokumentumát.  

A magyar-szlovák kapcsolatokról azt mondta, konkrét megállapodásokat kötöttek az elmúlt évben, és igyekeztek párbeszédet kialakítani a problémák megoldására.

Ukrajnával kapcsolatban – több meghatározó nemzetközi szervezetre is hivatkozva elmondta, sajnálatos, hogy a legutóbbi választás legitimitása vitatható. Magyarországot érzékenyen érintette, hogy a választásokon nem volt magyar körzet, amely lehetővé tette volna, hogy a kárpátaljai magyarok megválaszthassák parlamenti képviselőjüket, hanem három részre széttagolva voksolhattak. Hozzátette, remélik, hogy visszaáll a korábbi beregszászi magyar többségű választókörzet, amely 2006-ig létezett.  

Szerbia esetében üdvözölte, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak, és Tomislav Nikolic szerb államfő sikeres látogatást tett Budapesten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!