A kormány nyáron nincs szabadságon, folyamatosan ülésezik

Forrás: inforadio.hu

A kormány nyáron is folyamatosan ülésezik, zajlik például a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódó intézkedések előkészítése – mondta az MTI-nek Kovács Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a kormányülést követően. Hozzátette: az ülésen szóba került az Európai Unió több éves pénzügyi keretéhez kapcsolódó úgynevezett induló tárgyalási álláspont, tehát a következő tervezési időszakról szóló magyar álláspont kialakítása, amelyben „természetesen és maximálisan a magyar nemzeti érdekek képviseletét veszi figyelembe a kormány”. Emellett a kormány tárgyalta a génmódosított vetőmagok és élelmiszerek magyarországi helyzetéről is. Ebben a témában várhatóan a napokban intézkedéseket is hoz a kormány, a részletekről pedig később számol be a kabinet. Kovács Zoltán annyit árult el, hogy továbbra is az a kormányzati álláspont, hogy Magyarországot tisztán kell tartani a génmódosított termékektől.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!