A kormány a súlyának megfelelően kezeli a koronavírus-helyzetet

Nem szólalt fel napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök 2020 első parlamenti ülésén. A kormány úgy ítélte meg, hogy a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatás jelenleg a legfontosabb, erről pedig Kásler Miklós miniszter tud hiteles és alapos tájékoztatást adni.

kdnp.hu – MTI

A kormány a súlyának megfelelően kezeli a koronavírus-helyzetet, időben felkészült a kihívásokra; Magyarországon jelenleg nincs fertőzött - mondta Kásler Mikós, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kifejtette: a minisztérium az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első jelzésére azonnal megkezdte a felkészülést, január 31-én operatív törzset állítottak fel és akciótervet határoztak meg. Az intézkedések között említette, hogy szakmai eljárásrendet dolgoztak ki az egészségügyi intézményeknek, meghatározták a megelőzés rendszabályait, kialakították a vírus közvetlen kimutatásának módszerét, felmérték az intézmények védőeszköz-igényét, további beszerezéseket indítottak el, a kijelölt határátkelőhelyeken a rendvédelmi szervek folyamatosan szűrik az országba belépő fertőzésgyanús utasokat, a budapesti repülőtéren vírusölő szerrel takarítanak, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, továbbá a Kínából érkezőket hőkapuval ellenőrzik.

Megjegyezte: a Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatos kapcsolatot tart a járvány által érintett területeken tartózkodó magyarokkal, valamint koordinálta hét magyar hazaszállítását, akiket azóta hazaengedtek.

Kásler Mikós kitért rá: a lakosság tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítanak, a média segítségével naprakész információkat biztosítanak mindenkinek. Az Emmi tájékoztatta az európai uniós egészségügyi biztost az intézkedésekről, és részt vettek az uniós egészségügyi miniszterek legutóbbi rendkívüli ülésén - közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!