A kormány szigorítaná a plázák működését

Forrás: MTI

A kormány a termelői piackora helyezné a hangsúlyt, míg a plázák működését és terjedését jelentősen szigorítanák. Olyan törvény- és kormányrendelet módosítást készít elő a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely szerint jövő évtől termelői piacok létesülhetnének, működésüket nem kötnék engedélyhez, csupán bejelentési kötelezettséghez. A törvénymódosítás értelmében vásár, valamint piac - kivéve a helyi termelői piacot - a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély birtokában üzemeltethető, de a helyi termelői piacoknál elegendő, ha bejelentik a kereskedelmi hatóságnak, amely nyilvántartást vezet róluk.

A rendelettel szigorítanák a bevásárló központok működését is. Kimondanák ugyanis, hogy a települési és a kistérségi jegyzőn kívül a bevásárlóközpontok működésére, valamint a kereskedelmi tevékenységre, forgalomba hozott termékekre vonatkozó jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását az engedélyezésben részt vevő hatóságok, a fogyasztóvédelmi hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti hatósága, illetve a nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelősége és munkaügyi felügyelősége, a külön jogszabályban foglalt hatáskörükben eljárva jogosultak ellenőrizni, illetve hatósági jogkörüket gyakorolni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!