A kormány teljesíti az időseknek tett vállalásait

Forrás: MTI

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a mostani kormány jobban teljesít az idősek ellátásában, mint a korábbi szocialista és mint más európai kabinetek.

Kocsis Máté budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a szocialisták most mindenfélét ígérgetnek a nyugdíjasoknak, ám „homlokegyenest az ellenkezőjét” tennék.

A Fidesz sok vállalást tett a nyugdíjasoknak, és ezeket teljesítette is - közölte a politikus, megemlítve a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését és az infláció feletti nyugdíjemelést. Hangsúlyozta, a rezsicsökkentés ugyancsak jelentősen segíti a nyugdíjasokat, majd kiemelte azt is, hogy az új büntető törvénykönyv szintén védi az időseket, hiszen minősített esetté nyilvánította az ő sérelmükre elkövetett rablást, bántalmazást, kifosztást és csalást.

Az idősekért tenni azonban nemcsak kormányzati feladat, hanem a települési önkormányzatoknak is kiemelt kötelességük – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, utalva arra, hogy tizenhárom önkormányzat kapott idén Idősbarát díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumától csütörtökön a Parlamentben. A díjazottak között volt hat kerületi önkormányzat és több kisebb település is.

Kocsis Máté megjegyezte, hogy az általa vezetett Józsefváros is megkapta az elismerést. A VIII. kerületi idősbarát intézkedések között szólt a fűtéstámogatásról, az idős emberek hivatali, egészségügyi ügyintézésének segítéséről, valamint ingyenes üdülési lehetőségeikről.b

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!