A kormánynak is vannak feltételei

Forrás: hirado.hu

Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között – mondta a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Varga Mihály szerint nem volna szabad a 2008-as IMF-hitelhez hasonló alapokon megállapodást kötni.

A miniszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett budapesti kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: a tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ennek a kormánynak van saját elképzelése, saját programja, és egy hitelmegállapodással hozzá lehet tenni ehhez a programhoz. Mint mondta, ha ezt nem ismerik fel, akkor nagyon sokáig fognak húzódni a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény. „Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás" – szögezte le.

A miniszter hangsúlyozta: nem volna szabad a 2008-as IMF-hitelhez hasonló alapokon megállapodást kötni, mivel az akkori mentőcsomagnak „húsbavágó, az embereket kőkeményen érintő következményei voltak". Úgy fogalmazott: „itt van az alapvető különbség, hogy van olyan kormány, ami szolgai módon mindenféle megszorítást végrehajt, és van olyan, ami sarkára áll és megpróbálja saját nemzetének érdekeit képviselni". Szerencsére vannak korrekt megállapodások is – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!