Koronavírus - Fidesz-KDNP: Karácsony Gergely és a főváros vezetése segítsen a budapesti cégek megmentésében!

A Fidesz-KDNP arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert és a főváros vezetését, hogy segítsenek a budapesti cégek megmentésében a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben - közölte a kormánypártok budapesti frakcióvezetője szerdán közleményben az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

Láng Zsolt azt írta, hogy a kormány gazdaságvédő intézkedései mellett nélkülözhetetlen az önkormányzati szerepvállalás is, ezért a kormánypártok azt szorgalmazzák, hogy Budapest vezetése dolgozzon ki mentőprogramot a helyiségbérlettel rendelkező vállalkozásainak is.

A főpolgármesternek azt javasolják, hogy kezdje meg a konkrét tárgyalásokat a több mint száz érintett fővárosi bérlővel, és utasítsa a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatóját, hogy az összes fővárosi tulajdonú cégre tegye kötelezővé a bérlők segítését célzó szabályokat - olvasható a közleményben.

A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet, hogy a meghozott intézkedések jelen formájukban nem elégségesek, minden kis-és középvállalkozóra ki kell terjeszteni azokat, nem lehetetlenülhetnek el azok a vállalkozások sem, amelyek nem közvetlenül a fővárostól, hanem annak valamelyik cégétől bérlik helyiségüket.

Mindent meg kell tenni, minden nap dolgozni kell a járvány megfékezéséért, annak elmúltával pedig minél előbb újra kell indítani a "normális" életet, a lehető legtöbb munkahelyet és munkavállalót megmentve - fogalmazott Láng Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!