Koronavírus - Kovács Zoltán: A tények durva eltorzítása részrehajló és felelőtlen dolog

Veszélyhelyzetben „helytelen és veszélyes" álhíreket terjeszteni, különösen olyanokat, amelyek "aláássák azokat az erőfeszítéseinket, amelyekkel meg akarjuk védeni a lakosságot a veszélyes járványtól" - hangsúlyozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az angol nyelvű abouthungary.hu oldalon írt szombati bejegyzésében.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár egy pénteken benyújtott magyar törvényjavaslat nemzetközi médiavisszhangjára reagált, amely véleménye szerint „durván eltorzította a tényeket".

Kifejtette, a kormány pénteken javasolta, hogy a veszélyhelyzet teljes időtartamára hosszabbítsák meg a koronavírus-járvány leküzdésére hozott rendkívüli intézkedések érvényét. A javaslatok között a parlamenti kényszerszünet elrendelésének lehetősége is szerepel, ami egyes sajtóorgánumok szerint „aggodalomra adhat okot". Ez azonban azért került bele a javaslat szövegébe, mert ha a képviselők több mint fele távol van, akkor a parlament határozatképtelen, és így nem tudja meghosszabbítani a veszélyhelyzetet és az azzal kapcsolatos intézkedéseket - közölte.

A törvényjavaslat megtiltaná a választásokat és a népszavazásokat a veszélyhelyzet idejére. Magyarországon a közeljövőben nem lesz esedékes semmiféle választás. Az államtitkár megjegyezte, hogy mindazon országokban, ahol lett volna választás, elhalasztották.

A törvényjavaslat új szankciókat helyez kilátásba azokkal szemben, akik aláássák a vírus terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseket. A törvény bűncselekménynek nyilvánítaná, ha valaki a lakosság nagy csoportjainak megzavarására vagy társadalmi nyugtalanság keltésére alkalmas álhíreket terjesztene - fejtette ki.

„És mi erre a fősodorbeli liberális sajtó válasza? Orbán be akarja börtönöztetni az újságírókat" - mondta.

„Mint egy jól összeszokott kórus, úgy ugrottak rá a témára" - közölte, és hozzátette: a Direkt36 és a Politico Europe tudósítói, az AFP-t idézve, terjeszteni kezdték a szenzációs hírt, miszerint „a magyar újságírók évekre börtönbe kerülhetnek", és hogy az egésznek az a célja, hogy eltereljék a figyelmet a valódi történésekről, azaz a szájmaszkok hiányáról és az egészségügyi rendszer felkészületlenségéről.

„Ahogy már délután a Twitteren válaszoltam, a törvényjavaslat azokat szankcionálja, akik tüzet kiáltanak egy zsúfolt moziban" - mondta. Az ilyen kijelentéseket nem védi a szólásszabadság elve, mert veszélyesek és hamisak - tette hozzá. Aláhúzta, a magyar törvényjavaslat célja, hogy megvédjék az embereket a vírus terjedésétől. „Egyébként pedig veszélyhelyzet van, emberéletek forognak kockán; a tények durva eltorzítása részrehajló és felelőtlen dolog" - közölte Kovács Zoltán a bejegyzésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!