Koronavírus - Olasz politológus: A „felhatalmazási törvény" nem ad korlátlan hatalmat Orbán Viktornak

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem jelenti azt, hogy a magyar kormánynak korlátlan hatalma lenne, ahogyan a bírálók gondolják, a parlament pedig bármikor vissza is vonhatja a felhatalmazást - írta friss blogbejegyzésében Francesco Giubilei olasz politológus, az Il Giornale című jobboldali napilap munkatársa.

kdnp.hu – MTI

Kiemelte, az olasz sajtóban kevés figyelmet kap, hogy a hatályos jog kifejezetten kimondja, hogy még veszélyhelyzet idején „sem függeszthetőek fel az alaptörvény rendelkezései, nem korlátozható az alkotmánybíróság működése, és a kormány nem szűkítheti az alapjogokat". Aláhúzta: nem áll le a jogállamiság érvényesülését biztosító intézmények működése Magyarországon.

A szerző szerint nem igaz, hogy a kormány már ne felelne a parlamentnek, miután továbbra is kötelező értesítenie a törvényhozást a bevezetett intézkedésekről. Az is fontos emellett, hogy a sokak által bírált törvényt az a parlament fogadta el, amelyben a kormánypártoknak kétharmados többségük van, azaz még csak semmi oka nem is lenne a kormánynak a testület feloszlatására.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!