Kovács Árpád: az IMF/EU-megállapodásra a gazdasági stabilitás miatt van szükség

Forrás: MTI

A gazdasági biztonság és stabilitás, a költségvetés finanszírozása szempontjából fontosnak nevezte az IMF/EU-megállapodást Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács elnöke az idén a gazdaság stagnálására számít, a büdzsé kockázatait a részletekben látja és nem zárja ki, hogy a költségvetés módosításra szorul.

Kovács Árpád az m1 Ma reggel című keddi műsorában úgy vélte, hogy az állampapír hozamok elmúlt időszakbeli csökkenésében is szerepe lehet az IMF-tárgyalások előtérbe kerülésének. A biztonság és stabilitás jelenlétével a gazdaságban a költségvetés finanszírozása olcsóbbá válik, az eladósodottsági szint csökkenhet azzal, hogy a forint euróárfolyama a 300 alatti sávban stabilizálódik – mondta a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a forint erősödése csak egy szintig kívánatos, 285 forint alatt már nem kedvez az exportőröknek, ezért meg kell találni az árfolyam konszenzust.

A Költségvetési Tanács elnöke az idei büdzsé kockázatait a részletekben látja: elsősorban az államháztartási prognózisokban és a programok végrehajtásában, utóbbiakból az önkormányzati rendszer átalakítását emelte ki.

A kormány fél százalékos gazdasági növekedési várakozásával szemben Kovács Árpád a stagnálást tartja reálisabbnak az idén, és hangsúlyozta: ennél rosszabb helyzetben nem zárható ki a költségvetési kiigazítás. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelenthet, azt válaszolta: az adórendszer elég töredezett, most egy finombeállítási korszaknak kell következnie, ahol korrekció szükséges, azt meg kell tenni. Személyes véleménye, hogy a nagyon összetett, töredezett adórendszerben a beszedés is nehézkes. Az adóhivatal is vergődik – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!