Közérdekű keresetre várva

Forrás: MNO

A devizahitelesek érdekeit az szolgálná a leginkább, ha az erre feljogosított állami hatóságok, így az ügyészség vagy a pénzügyi felügyelet közérdekű keresetet indítana a kölcsönszerződések ügyében – véli Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Álláspontja szerint a közérdekű keresetnek az lenne az előnye, hogy az ügyben meghozott ítélet az összes érintett ügyfélre kiterjedne, csupán az elszámolást kellene külön-külön elvégezni. Emlékeztetett: közérdekű pert a kifogásolt devizahitelek miatt is a jogszabályban megjelölt hatóságok indíthatnak, így az ügyészség és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Az állam képviselői könnyebben megismerhetnék, áttekinthetnék a hitelezési konstrukciókat és független, akár külföldi szakértőket is bevonhatnának – írja mai Magyar Nemzet, melyből további információkat is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!