Közérthetőbbek a számvevőszéki jelentések

Forrás: MTI

Mintegy hároméves fejlesztést követően megújultak az Állami Számvevőszék jelentései, digitális formában rögzítettek, valamint tartalmukban átláthatóbbak, rövidebbek és közérthetőbbek lettek – mondta Domokos László, az (ÁSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Hangsúlyozta: a számvevőszék honlapján megtalálható jelentésekben világos kérdések és részletes indoklással ellátott érthető összefoglalások találhatók. Az ÁSZ jogi keretrendszere ugyanakkor 2011 óta változatlan, ellenőrzései következményekkel járnak, a számvevőszék javaslataira köteles intézkedést tenni az ellenőrzött.

Az elnök felidézte, hogy 2008 után, az állam szerepének megváltozásával párhuzamosan, az állami ellenőrzés is módosult, a nemzetközi tendenciákhoz alkalmazkodva új fogalmak és ellenőrzési fajták jelentek meg, amelyeken keresztül többek között tesztelhető, hogy az állam megfelel-e az elszámoltathatósági és átláthatósági kritériumoknak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!