Közös uniós adatvédelmi jogszabály kell

Forrás: MTI

Belső lapos

Az Európai Uniónak (EU) közös adatvédelmi jogszabályt kell kidolgoznia ahhoz, hogy a közösség valamennyi polgára magas szintű védelmet élvezhessen – jelentette ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője pénteken Budapesten, a pártcsalád képviselőcsoportjának kibővített elnökségi ülése után. Manfred Weber (CSU) a fideszes Szájer Józseffel, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettesével közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az adatvédelem globális ügy, és ahhoz, hogy az EU erős legyen, egységesnek kell lennie ezen a téren.

A néppárti képviselőcsoport ülésén a méltányos, igazságos adózás kérdésében is egyeztették álláspontjukat a résztvevők. Az Európai Néppárt képviselői támogatják az adóversenyt a tagállamok között, de ellenzik a visszaéléseket, és a gazdasági tevékenységek mesterséges áttolását olyan tagállamokba, ahol azok valójában nem zajlanak.

Weber elmondta, hogy az adózás és az adatvédelem mellett a harmadik fontos témakör a bevándorlás volt, mivel ez mindenki problémája, és nagyon komoly kihívások elé állítja az uniót. A frakcióvezető ismételten hangsúlyozta, hogy a konfliktuszónákból, így a polgárháború sújtotta Szíriából érkezők iránt befogadónak kell lennie az uniónak, az érkezők kétharmadát jelentő gazdasági menekülteket viszont haza kell küldeni.

Szájer József köszönetet mondott az Európai Néppárt képviselőcsoportjának a tanácskozás megszervezéséért, mint megjegyezte, rég volt ilyen magas szintű találkozó Budapesten. A néppárti frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra, hogy Manfred Webert egy évvel ezelőtt választották meg az EPP parlamenti csoportja vezetőjének, és a német képviselő azóta több reformot is bevezetett. Szájer József nagyon hasznosnak nevezte a mostani találkozót, amely szerinte nemcsak a közös európai ügyek megvitatására, hanem a magyarországi helyzet és a Fidesz-KDNP vezette kormány céljainak ismertetésére is alkalmat adott.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!