Külön megoldás születhet Székelyföld számára

Bár a román Demokrata Liberális Párt (PD-L) változatlanul ragaszkodik az „óriásmegyék” gondolatához, e pillatanban már hajlandó lenne elfogadni egy külön megoldást Székelyföld számára, eszerint a két székely megye, Hargita és Kovászna továbbra is megőrizné státusát – mondta Markó Béla az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV). A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke – aki jelenleg romániai miniszterelnök-helyettes – közölte: a kormánykoalíciót alkotó pártok keddi találkozóján elhangzott javaslatot a hétvégi Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén vitatják meg, ezt megelőzően az RMDSZ parlamenti frakciói is egyeztetnek az ügyben.

Mint ismeretes, a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L), valamint a függetleneket tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) támogatja a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régió megyékké való átalakítását. Az RMDSZ, akárcsak a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója, azonban nem ért egyet ezzel a tervvel. Élesen szembehelyezkedik a Basescu által szorgalmazott területi felosztási elképzeléssel az ellenzéki szociáldemokrata és liberális párt is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!