Látványosan visszaszorult az állami korrupció mértéke

Forrás: MTI

Jelentősen javult az állam hatékonysága a tavalyi országgyűlési választások után, miközben a pártrendszer gyakorlatilag még mindig a tavaly áprilisihoz közeli állapotokat tükrözi a Századvég Alapítvány szerint. Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa az előző évi országgyűlési választásokat követően eltelt időszakot értékelve elmondta: a Fidesz-KDNP egy új kormányzati szerkezetet alakított ki, miután a 2006-ban létrehozott struktúra láthatóan teljesen lebénította a közigazgatást. Az első év tapasztalatai alapján egyértelműen hatékonynak bizonyult például a miniszterelnök-helyettesi pozíció bevezetése, vagy a közigazgatás és a politika világát különválasztó új államtitkári rendszer életbeléptetése, hasonlóan az egyablakos kormányhivatalok megnyitásához.
    
A Századvég főmunkatársa szerint a sikerek mellett ugyanakkor talán érdemes lenne megfontolni a humánerőforrásokkal gazdálkodó csúcsminisztérium különbontását, hiszen egy személy nehezen képes egyszerre oktatási, egészségügyi és szociálpolitikai kérdéseket is kezelni. Az elemző az elmúlt egy év eredményei között említette még, hogy a választásokat megelőző négy évvel szemben látványosan visszaszorult az állami korrupció mértéke. Kern Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a Fidesz egy évvel ezelőtti szavazóinak kis része ugyan elbizonytalanodott, de eközben egyetlen ellenzéki, vagy új párt sem tudott hiteles alternatívát felmutatni. Mint mondta, az LMP-t és a Jobbikot egyaránt generációs és régiós törésvonalak jellemzik, míg az MSZP esetében továbbra is a "hitelvesztés" állapota áll fenn. Kern Tamás úgy látja, az MSZP-ben még mindig nem dőlt el ki lesz a párt igazi vezetője, így Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc éles küzdelmet vívhat egymással, ami akár a szocialista párt megszűnéséhez is vezethet.
    
A Nézőpont Intézet szerint a második Orbán-kabinet kétharmados többségét kihasználva növelni tudta a kormányzat mozgásterét az egy évvel ezelőtti országgyűlési választásokat követően, míg az ellenzék megosztott és erőtlen maradt az elmúlt tizenkét hónapban. Az MSZP belső harcokkal küzd, egyelőre nem a Fidesz, hanem "egymás legyőzésével" vannak elfoglalva a szocialisták, míg a Jobbik egy év alatt azt a tanulságot vonta le, hogy az utcai akciókhoz érdemes visszatérnie a parlamenti politizálás helyett. Hozzátette: az LMP igyekezett elutasítani a hagyományos, bal és jobboldali megosztottságon alapuló pártpolitizálást, de az alkotmányozás során választania kellett és a Fidesszel szemben foglalt állást.
   
Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője elmondta, a Fidesz több ígéretét már kormányzása elején teljesítette, és vezető pozíciójának megőrzése, valamint az ellenzék bénultsága mellett számos változást indíthatott el, amit azonban éles kritikák is értek. Szomszéd Orsolya úgy látja, a kormánynak a gazdaságpolitika területén új típusú megoldásokhoz kellett folyamodnia, a kabinet legfontosabb törekvése szerinte ugyanis az volt, hogy a bizalomvesztést elkerülve, az embereket közvetlenül érintő megszorítások nélkül jusson költségvetési többletforráshoz. A Nézőpont Intézet munkatársa szerint a Fidesznek ígéretei teljesítésével sikerült is megőriznie hitelességét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!