Leépítés állami milliárdokból

Forrás: MNO

Bár állami milliárdokat kapott munkahelyteremtésre, ennek ellenére csaknem ezer embert bocsátott el az utóbbi években a spanyol kézben lévő Alcoa-Köfém Kft. Az elszámoltatási kormánybiztos ezért arra kéri a nemzetgazdasági minisztert, érje el a székesfehérvári cégnél, hogy a kapott közpénzért cserébe tartsa be vállalt kötelezettségeit.

Mintegy két és fél milliárd forintnyi állami támogatásról írt alá szerződést 2005-ben a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere, Kóka János (SZDSZ), valamint a spanyol tulajdonú Alcoa-Köfém Kft. akkori vezetője, Forgó Béla. Ebben a székesfehérvári székhelyű alumíniumipari cég egyebek mellett 184 fős létszámbővítést és többlet-árbevételt vállalt 2008 és 2012 között. A támogatási szerződés szerint nem teljesítés esetén az Alcoának vissza kell fizetnie a kapott milliárdok arányos részét. Azonban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálati jelentése rámutatott: a szerződést az évek során többször módosították, mindannyiszor a támogatottnak kedvező módon. Például 2009 februárjában azzal könnyítettek az Alcoa „terhein”, hogy a korábban megszabott exportárbevétel-szintet sem kellett már elérnie – írja a Magyar Nemzet, melyből további információkat is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!