Legfeljebb a kordonok hiánya árnyékolhatja be a szocialisták ünneplését

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Fidesz szerint természetes, hogy az állami ünnepeken állami ünnepségeket rendeznek, és helyes, ha a kormány előre megtervezi ezek helyszínét – írta közleményében Selmeczi Gabriella. A párt szóvivője megjegyezte: az ünnepi rendezvények előkészítésének és lebonyolításának világos menetrendje van.

A Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottsága  a napokban döntött a közigazgatási minisztérium kilenc, idei évre vonatkozó kérelméről. Ezek között a holokauszt áldozatainak emléknapja, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, a Nagy Imre-emléknap, az aradi vértanúk emléknapja, március 15., augusztus 20., valamint október 23. kapcsán tartandó rendezvények helyszínei szerepelnek.    

Az LMP fővárosi frakciója közleményben kifogásolta, hogy a kormány szinte Budapest egész belvárosára közterület-foglalási engedélyt kapott a fővárostól március 15-ére. A párt álláspontja szerint a kabinet ezzel „szinte egy talpalatnyi helyet sem hagyott az ellenzéki és civil demonstrációknak”, majd az MSZP és a Jobbik is tiltakozott.

Selmeczi Gabriella a szocialisták kifogásaira válaszolva azt írta közleményében, „örömmel értesültünk arról, hogy az MSZP számára ismét fontossá vált nemzeti ünnepeink méltó megünneplése”. Szavai szerint volt idő, amikor éppen ők akadályozták meg, hogy az emberek méltó megemlékezéseket tartsanak, akik csak kordonok mögül, messziről nézhették az állami ünnepséget, miután fémdetektorokkal egy őrző-védő cég emberei átvizsgálták őket.     

A fideszes politikus arra is kitér, hogy az MSZP kormányzása idején előfordult, hogy a békés megemlékezés résztvevői rendőri erőszak áldozataivá váltak. Hangsúlyozza, hogy a jelenlegi kormány mindenkit szívesen lát az állami ünnepségeken, az MSZP tagjait is, „de megszokott kordonjaikat nem tudjuk garantálni a jó közérzetükhöz”. Hozzáteszi, hogy akik pedig más helyszínen kívánják ünnepelni történelmünk jeles évfordulóit, azok immár az állami ünnepségek helyszínének ismeretében választhatják ki a számukra szimpatikus közterületet, „amelyből – az MSZP állításával ellentétben – rengeteg akad a fővárosban”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!