Magyarországon a lakosság 14 százaléka szegény, és harmaduk él mélyszegénységben – jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek. Úgy fogalmazott: egyetlen szegény, egyetlen nélkülöző, éhező is sok, de a szegénység mérésének különböző szintjeit el kell különíteni, mert ezek összemosása nem szolgálja a szegények érdekeit.

A szegénység „első mérője” a mélyszegénységben élők száma – mondta, hozzáfűzve, mintegy három-négyszázezerre tehető a számuk, ők azok, akik minden szempontból szegények.

Az államtitkár közölte: a lakosság 9 százaléka tekinti magát mélyszegénynek. A 2000-es évek közepén ez az arány 4 százalék volt, ez emelkedett a szocialista kormányzás idején, 2009-re 8 százalékra és azóta egy százalékot nőtt.

A következő kategória a jövedelmi szegényeké, ők azok, akiknek nagyon alacsony a jövedelmük, nem haladja meg a havi 66 ezer forintot, a szegénységi küszöböt. Arányuk Magyarországon 14 százalék, az Európai Unióban pedig 17 százalék, tehát a szegénység elleni küzdelemben Magyarország jobban áll az uniós átlagnál – tette hozzá az államtitkár.

Czibere Károly egy másik uniós mérőszámról is beszélt, a kirekesztettségi kockázattal fenyegetettek arányáról. Magyarázatként hozzáfűzte: a kirekesztődésnek három eleme van, a jövedelmi szegénység, a munkanélküliség és az anyagi depriváció (nélkülözés). Magyarországon az anyagi depriváció növeli elsősorban a kirekesztődési kockázatot. Az anyagi deprivációk közül mindössze egyetlen terület volt a kilencből, amely a gazdasági válság során romlott: a lakásfenntartási költségek növekedtek, ezért volt fontos intézkedés a kormány részéről a rezsicsökkentés, amely ezt a kirekesztődési kockázatot enyhítette – emelte ki.

Czibere Károly jelezte: a legvitatottabb mérőszám a létminimum, mivel az elnevezés nem takarja a tartalmát, „ezért politikai hangulatkeltésre jó a létminimumra hivatkozás”.