Lehallgatták Orbán gyermekét?

Forrás: MNO

A Gyurcsány-kormány titkosszolgálati elitjét érintő, a katonai ügyészség által nyomozott büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor miniszterelnök és szűk családja, valamint Kövér László házelnök lehet – derül ki a Heti Válasz mai számában megjelent összeállításból. A Magyar Nemzet úgy tudja, bizonyítékok kerülhettek elő Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető hivatali laptopjáról is.

Nem a lehallgatási botrányba kevert UD Zrt.-vel összefüggésben, hanem az Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) számítógépein talált adatsorok kapcsán kérdezte a közelmúltban a Budapesti Katonai Ügyészség a nemzetbiztonsági bizottság korábbi tagjait – közölte a Heti Válasz. A lap értesülései szerint az eljárás az elhárítást jelenleg is irányító Balajti László feljelentése nyomán indult ismeretlen tettes ellen. A szervezet számítógépein több olyan telefonbeszélgetés-, híváslista- és cellainformáció-elemzés maradt vissza, amely parlamenti politikusokat érint. A Heti Válasz úgy tudja, az elhárítás egyik volt felső vezetője „Ovi” és „Bajusz” nevű mappákba mentette a vélhetően a kormányfőről és a házelnökről gyűjtött adatokat.

A Magyar Nemzet információi szerint a bizonyítékok Balajti hivatali elődjének, Laborc Sándornak a hivatali laptopjából kerülhettek elő, amelyet a tábornok még a hivatali ideje alatt egy jobbra cserélt le. A számítógép későbbi átvizsgálásakor is találhattak politikusok megfigyelésére utaló információkat – olvasható a Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!