Forrás: MNO
A többi fogyasztóval ellentétben maguknak kell kérni az elszámolást pénzügyi intézményüktől azoknak, akiknek korábbi hitel- vagy lízingszerződése rögzített árfolyamon megvalósított kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg.
A Magyar Nemzeti Bank közleményében azt írja: március 31-ig lehet benyújtani az igénylést, mellyel egy időben 10 ezer forintot is kell fizetnie az ügyfélnek. Bense László Erik ügyvéd szerint ezzel nagyon kevesen vannak tisztában, ami azért is aggasztó, mert a március 31-e jogvesztő határidő, ami azt jelenti, hogy aki most nem kéri az elszámolást, annak a határidőn túl erre már nem lesz lehetősége.