Ma egyeztetnek az alkotmánybíró-jelöltekről

Ma tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről. A Fidesz-frakció szabályzata szerint a jelöltekre Orbán Viktor listavezető-pártelnök tehet javaslatot. Múlt hét szerdán a kormánypárt egyik vezető politikusa megerősítette az MTI-nek a Magyar Nemzet azon információját, amely szerint Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában. Az ötödik megválasztandó alkotmánybíró a KDNP jelöltje, Dienes-Oehm Egon lehet, aki az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt. A Népszabadság szerint Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (AB) elnöke maradhat.

Az Országgyűlés múlt hétfői döntése értelmében szeptember 1-jétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az AB-nak. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd, mivel egy poszt jelenleg is betöltetlen. A Ház az AB új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ. Az AB tagjaira és elnökére parlamenti eseti bizottság tesz jelölést. Jelöltté az válik, aki a tizenöt tagú testületben – amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s – legalább nyolc igen szavazatot kap.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!