Ma iktatják be a jezsuiták új tartományfőnökét

Forrás: MTI

A Pesti Jézus Szíve templomban ma iktatják be tisztségébe a jezsuita rend új magyarországi tartományfőnökét, Forrai Tamás Gergelyt, akit Adolfo Nicolás általános rendfőnök júniusban nevezett ki.

Forrai Tamás Gergely 1964-ben született, történelem-latin szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán 1989-ben, 1990-ben csatlakozott a jezsuitákhoz. Filozófiából a müncheni Hochschule für Philosophie-n szerzett diplomát 1995-ben. Ezután másfél évig a Faludi Ferenc Akadémia egyházi felnőttoktatási intézmény megszervezésével foglalkozott. 1998-ban Budapesten szentelték pappá, ünnepélyes rendi fogadalmait 2006 nyarán Miskolcon tette le. Az új tartományfőnök 1998-ban a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban a nyolcosztályos gimnázium nevelési programját dolgozta ki, majd az iskola igazgatója lett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!