A magyar-azeri külkereskedelmi forgalmat méltatta a házelnök

Forrás: MTI

Azerbajdzsáni hivatalos látogatásán Kövér László találkozott Shahin Mustafayev gazdasági és ipari miniszterrel, s a magyar-azeri külkereskedelmi forgalmat méltatta.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint a megbeszélésen a házelnök és az azeri miniszter is megelégedéssel szólt a két ország politikai, gazdasági, oktatási és parlamenti kapcsolatainak fejlődéséről, valamint a 2013 óta növekedési pályára állt magyar-azeri áruforgalomról. Shahin Mustafayev több mint öt éve látja el a Magyar-Azerbajdzsáni Együttműködési Kormányközi Bizottság társelnöki tisztségét.   

Mustafayev a kormányközi vegyes bizottság munkáját méltatva elmondta, a 2008-ban alakult testület eddig öt találkozót tartott. A két fél negyven közös dokumentumot írt alá, amelyek megvalósítása napjainkban is zajlik. „Sikeres kereskedelmi kapcsolataink továbbfejlődéséhez hozzájárult a 2012-ben Bakuban megnyitott Magyar Kereskedőház tevékenysége is” – hangsúlyozta a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!