Magyar javaslatra lesz statisztika világnap

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az ENSZ Közgyűlése magyar kezdeményezésre június 3-án konszenzussal fogadta el a 2015 október 20-át a Statisztika világnapjává nyilvánító határozatot.

A határozat felkéri az ENSZ-tagállamokat, a nemzetközi és regionális szervezeteket, valamint az egyéb érdekelt feleket, hogy a "Jobb adatok – Jobb élet" mottó alapján az évfordulóról megfelelő módon emlékezzenek meg. A világnapot a jövőben minden ötödik évben tartják meg.

Magyarország a fenntartható fejlődésről folytatott kormányközi tárgyalások társelnökeként kiemelt figyelmet fordított a statisztikai kérdések jelentőségre, míg az ENSZ Statisztikai Bizottságában évek óta vezető pozíciót tölt be  - áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében.

A statisztika szerepe iránti érdeklődést és a magyar kezdeményezés támogatását jól mutatja, hogy a világnapról szóló határozatot kiemelten magas számú, a világ összes régióját reprezentáló 97 tagállam, vagyis az ENSZ-tagállamok több mint fele társszerezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!