Magyar projekt a világ első ötven nyilvános, online tanárképzési programja között

kdnp.hu
Forrás: MTI

Elindult az a magyar közreműködéssel készült online kurzus, amely bekerült az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama által kiválasztott és ajánlott ötven tanfolyam közé. Az UNESCO és a Univeristy of London által szervezett kurzus az információs és kommunikációs technológiák kisiskolai környezetbe integrálását tárgyalja. Ennek a pedagógusok képzésére vonatkozó részét dolgozta ki Turcsányi-Szabó Márta, a Samsung SMART Schoolprojekt kialakítása során. Ezt a programot válogatta be Obama elnök abba az ötvenbe, amelyet az amerikai tankerületi igazgatók teltházas, washingtoni éves közgyűlésén személyesen ajánlott az Egyesült Államok tanárainak figyelmébe 2014 novemberében.

A közlemény szerint a program célja a diákok digitális írástudásának fejlesztése, valamint az, hogy a gyerekek a tanárokkal együtt élményteli, interaktív, hatékony oktatásban vegyenek részt. „A digitális eszközöket nem tiltani kell a gyerekektől, hanem megtanítani őket az okos, fejlesztő használatukra. A Samsung SMART Schoolban alkalmazott technológiáknak és oktatási módszereknek köszönhetően nem csupán a diákok tanulás iránti lelkesedése nőtt meg jelentősen, hanem eredményeik is érzékelhetőbben jobbak a hagyományos módszerrel tanulókéhoz képest. A program során a csapatmunkát igénylő feladatokkal a közösséget is erősítették, tanulási szokásaikat is megreformálták” – mondta Turcsányi-Szabó Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemi docense

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!