Magyarország bizonyíthat

Forrás: MTI

Navracsics Tibor szerint viszonylag rövid ideje van Magyarországnak, hogy lépjen a kohéziós pénzek ügyében, az alatt viszont bizonyíthat, és a kormány elérheti, hogy ne fagyasszanak be uniós támogatásokat.

Cséfalvay Zoltán szerint 130–140 milliárd forint megtakarítást kell elérni az ez évi költségvetésben, hogy a kormány bizonyítsa elkötelezettségét a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentésében. Ez a Széll Kálmán-tervben még elmaradt intézkedésekkel oldható meg – magyarázta a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a TV2 Mokka című műsorában, megnevezve a tömegközlekedést és a gyógyszerkasszát.

„Tudomásul kell vennünk, hogy 2004. május 1. óta, amióta Magyarország belépett az Európai Unióba, azok a konvergenciatervekben foglalt célkitűzések, amelyeket a mindenkori magyar kormány annak idején megállapított, soha nem teljesültek.

Mint mondta, most viszonylag rövid idő áll rendelkezésre, „ami alatt viszont bizonyíthatunk”, és a kabinet elérheti, hogy ne függesszék fel a támogatások folyósítását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!