Magyarország eddig hazudott, reggel, éjjel, meg este”

kdnp.hu<br />Forrás: dunatv.hu

Semmilyen fejlesztés nem történt tavalyig a 2006-ban elfogadott, tíz évre szóló haderő-fejlesztési terv keretében, ezért tavaly be kellett jelentenie a NATO-ban, hogy Magyarország addig hazudott – nyilatkozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Duna Televízió reggeli műsorában. A Hattól nyolcig stúdiójában a tárcavezető azt is elmondta: jelenleg a kevésbé költséges tervezéssel és a személyi állomány képzésével folytatják a Magyar Honvédség megújítását, viszont új haditechnikai eszközökre is szükség lesz a későbbiekben. A tárcánál folytatott átvilágítás anyagát jogászok elemzik, és döntik el, mely visszaélésgyanús esetekben tesz büntetőfeljelentést a Honvédelmi Minisztérium (HM).
 
„Jelenleg folyik annak a több ezer oldalnyi átvilágítási anyagnak az elemzése, amely külső szakértők bevonásával az elmúlt hónapokban létrejött – az anyagot egy jogász csapat tekinti át abból a szempontból, hogy a feltárt visszásságok közül melyek kívánnak büntetőjogi értékelést és vezetnek ilyen módon feljelentéshez” – mondta kérdésre válaszolva a  honvédelmi miniszter.  

„Az a fő feladatunk, hogy létrehozzuk, felépítsük a haza védelmére képes Magyar Honvédséget. Emellett azonban nem hunyhatunk szemet a haderő és a tisztikar becsületét alapvetően befolyásoló, és egyben az anyagi lehetőségeinket is nagymértékben csorbító bűnös cselekedetek felett” – szögezte le a tárcavezető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!