Magyarország meg akar állapodni az EU-val és az IMF-fel

Forrás: MTI

Martonyi János megerősítette, hogy a magyar kormány megállapodást akar kötni az Európai Unióval és az IMF-fel, bár kemény gazdaságpolitikai feltételekre számít; a külügyminiszter erről az m1 A Lényeg című műsorában beszélt. A hirado.hu összegzése szerint Martonyi János alaptalan és komolytalan találgatásoknak nevezte, hogy Brüsszel és az unió belpolitikai változásokat, vagy akár személycseréket erőltetne Magyarországra a készenléti hitel fejében.

A külügyminiszter kifejtette, hogy a kormány kemény gazdaságpolitikai feltételekre számít. Az unióval vitatott törvények közül véleménye szerint csak a jegybankról szóló jogszabály jöhet számításba a hitelmegállapodás feltételeként, de hogy még mi, arról jelenleg szinte semmit nem lehet tudni. „Nem akarunk kikapni, megállapodást akarunk kötni az Európai Unióval és az IMF-fel. Minden tárgyalható, de nem minden elfogadható” – jelentette ki a külügyminiszter.

A Jobbik szombati unióellenes tüntetésén elhangzottakra a külügyminiszter úgy reagált, hogy az EU-tól való elszakadás államcsődhöz vezetne, és tovább erősödne Magyarország kiszolgáltatottsága. Mint mondta: részletesen ebbe bele sem menne, mert nincs értelme.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!